Akusztik - Po 02.03. 23:30

Akusztik - Po 02.03. 23:30

M2
65 minút
Maďarsko Hudobný

Balázs Fecó. Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán. Az Akusztik Legendák színpadán ezúttal Balázs Fecó 2020-ban rögzített, utolsó koncertjét láthatják! „Örülök, hogy a rockzenén keresztül találtam meg önmagamat, és ahogy az én krónikásom és barátom, Horváth Attila írta: Csak az évek múltak el, a többi nem...” – vallotta a Kossuth-díjas zenész, aki 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdett, majd megalapította az első magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t. 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérőzenekarához került, majd 1978-ban, erre az együttesre építve megalapította a Korál együttest. Az 1981-es táncdalfesztiválon a "Homok a szélben" című dalukkal óriási sikert arattak. 1986-tól Fecó szólókarrierbe kezdett. Filmzenéket komponált, és belefogott a romos sitkei kápolna felújításába. Létrehozta a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesületet, amelynek elnöke is lett, koncerteket rendeztek, és a bevételekből állták a felújítás költségeit. Az Akusztik Legendák koncerten a teljes életműből válogatott, vendégül pedig saját zenekarán túl a Budapest Bárt, és Keresztes Ildikót hívta.

Viac informácií

Epizódy

Akusztik - Všetky vysielania
Dostupné epizódy Čoskoro dostupné Schovat budúce epizódy
Dostupné o 6 dní

Akusztik - Št 07.05. 00:25

, M2, 65 minút

Akusztik - Št 07.05. 00:25

Sing sing. A Sing Sing zenekar a 90-es évek egyik legsikeresebb rockzenekara. 1990-ben felvehették az első lemezüket, amely az Életfogytig Rock 'N Roll címet kapta, ezt követte a Törvények nélkül című album. A következő lemez szövegeinek megírásába már besegítettek a Sex Action tagjai is. A lemez ’92-ben jelent meg Élve vagy halva címmel, majd jött a csapat legnagyobb sikere a Bűn az élet, amelyért átvehették az aranylemezt is, s ezen az albumon szerepelt a legismertebb számuk, a Halál a májra. A 2013 májusa óta ismét rendületlenül klub- és fesztiválkoncertező csapat megint csaknem teljes egykori legénységével hódít, az Abaházi testvéreket pótolandó, a Kiss Forever Band gitárosával Váry Marcival, a doboknál Boros Petivel, és a mikrofonnál a hónaljmirigyes Sipos Tomival. Az Akusztik színpadán Juhász Marcell a vendégük, és egy különleges feldolgozással is készülnek, Siklósi Örs emlékére.

Dostupné o 5 dní

Akusztik - St 06.05. 02:30

, M2, 60 minút

Akusztik - St 06.05. 02:30

Amang. Magyarország (2026). Amang (jelentése kurdul: remény) underground énekes, dalszövegíró, jógaoktató és jogász. Organikus dalainak fókuszában a materiális világ és a lélek kapcsolódásának 'radikarizmatematikus' variánsai állnak - árny és fény ambivalenciák, a lelki gazdagodásunk kiútlelő elmélyítése, egyféle világtükrös aura-rodeo.

Dostupné o 4 dni

Akusztik - Ut 05.05. 00:25

, M2, 70 minút

Dostupné o 3 dni

Akusztik - Po 04.05. 03:55

, M2, 65 minút

Akusztik - Po 04.05. 03:55

Kiss Kata zenekar. Kiss Kata énekelni négy évesen, édesapja oldalán kezd. Hegedülni Bartók Béla tanítványától, Dr. Barsi Ernő néprajzkutató- és zenepedagógustól tanul. A 2006-os olaszországi Festa della scuola összművészeti fesztiválon hazánkat képviseli a Föld dala című szerzeményével. Még ebben az évben találkozik Bikics Tiborral, akivel közösen kezd dolgozni első lemezén. 2009-ben alakítja meg a Kiss Kata zenekart, ahol az éneklés mellett társszerzői feladatokat is vállal.

Dostupné o 1 deň

Akusztik - So 02.05. 03:00

, M2, 65 minút

Akusztik - So 02.05. 03:00

Amang. Magyarország (2026). Amang (jelentése kurdul: remény) underground énekes, dalszövegíró, jógaoktató és jogász. Organikus dalainak fókuszában a materiális világ és a lélek kapcsolódásának 'radikarizmatematikus' variánsai állnak - árny és fény ambivalenciák, a lelki gazdagodásunk kiútlelő elmélyítése, egyféle világtükrös aura-rodeo.

Dostupné o 1 deň

Akusztik - Pi 01.05. 23:55

, M2, 65 minút

Akusztik - Pi 01.05. 23:55

Takáts Tamás Blues Band. Magyarország (2023). Az ország egyik legkiválóbb énekese, a Karthago, a Senator és az East frontembere, Takáts Tamás 1990-ben hozta létre saját zenekarát, a Takáts Tamás Dirty Blues Band-et, Gál Gábor gitárossal. Takáts Tamás (aki az éneklés mellett szájharmonikán is játszik), Gál Gábor-gitáros, valamint Patyi Sándor basszusgitáros és Tóth Károly dobos az amerikai blues és a magyar rock legjobb hagyományait ötvözik karakteres dalaikban. A zenekar 2020-ban ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját. „Optimizmus, búfelejtés, rock and roll!” – ahogyan Takáts Tamás szokta mondani. Takáts Tamás Blues Band az Akusztikban.

Dostupné o 7 h

Akusztik - Pi 01.05. 00:25

, M2, 60 minút

Akusztik - Pi 01.05. 00:25

Orbay Lilla Quintet. Magyarország (2025). Orbay Lilla a fiatal jazz-generáció egyik legkiemelkedőbb egyénisége, a Szakcsi Rádió saját felfedezettje, aki muzikalitását nemcsak, mint énekesnő, de mint komponista és zenekarvezető is kamatoztatja. Ebben a formációban zongorajátéka is meghatározó. A zenekar repertoárjának gerincét saját szerzeményeik alkotják, melyek formája és felépítése többnyire a '70-es évek dallamközpontúságára épül, ezzel szemben a jazzes hangszerelés és a tagok egyedi improvizatív szókincse is hozzáadódik az atmoszférikus világhoz.

Akusztik - Št 30.04. 00:25

, M2, 70 minút

Akusztik - Št 30.04. 00:25

Hevesi Tamás. Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, a legnagyobb hazai sztárokkal. A rendhagyó koncerten a megszokott hatalmas intenzitást és elképesztő lendületet most egy alkalomra a míves hangzás és a lélekkel teli atmoszféra váltja fel, ahol Hevesi Tamás legnépszerűbb slágerei csendülnek fel.

Akusztik - St 29.04. 02:20

, M2, 60 minút

Akusztik - St 29.04. 02:20

Miskolc Dixieland Band. Magyarország (2026). A Miskolc Dixieland Band a 2025/2026-os évadban ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Az együttes a magyar jazzélet meghatározó szereplője, munkáját öt rangos művészeti díjjal – köztük többszörös Prima kitüntetéssel – ismerték el. Az elmúlt évtizedekben számos európai fesztiválon és nagyváros önálló koncertjein képviselték városukat, hazájukat, a tradicionális dixieland jazz értékeit, nagy szakmai és közönségsikerrel.

Zobraziť viac

O programe