Az A38 Hajó színpadán

Az A38 Hajó színpadán

7.10. 00:40
M2
55 minūtes

Hiperkarma. Magyarország (2024). Bérczesi Róbert 2000-ben alapította a zenekart, amely már ebben az évben megjelent a Sziget fesztiválon, illetve kihozta első, Hiperkarma című lemezét, amelyet azóta is generációs jelzővel illetnek. 2003-ban érkezett a folytatás, majd a szünetekkel tarkított időszak után 2014-ben jelent meg a Konyharegény. Azóta számos igazi közönségkedvenccé lett új daluk is napvilágot látott.

Vairāk informācijas
Ierakstīt

Par raidījumu

maďarsky