Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál 2020
Csáki András gitárkoncertje. Magyarország (2021). A klasszikus gitár népszerűsége emberemlékezet óta töretlenül szárnyal. Nincs ez másként a XXI. században sem. A világ országaihoz hasonlóan Magyarországon is a gitár a fiatalok egyik legnépszerűbb hangszere. A gitárfesztiválok sorában az 1973-ban alapított Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztivál – melynek 1991-től művészeti vezetője Dr. Eötvös József - a legelső és a rendszerváltásig a legfontosabb ilyen rendezvény volt. Az akkor kéthetes rendezvényen a világ minden részéről ma már méltán elismert művész megfordult, sokan közülük itt kezdték karrierjüket. A Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál 2014-ben nagyszabású nemzetközi versenyt szervezett, 2015-ben Leo Brouwer, a hamarosan 80 éves kubai zeneszerző-gitárművész, UNESCO zenei nagykövet műveinek bemutatóját szervezték meg, 2016 évben pedig Astor Piazzolla életművének állítottak emléket. 2019-ben a hangszer eddigi nemzetközileg is legsikeresebb fesztiválja került megrendezésre, a hangszer legkiemelkedőbb művészeivel, Manuel Barruecoval, Paul O’Dette-tel, és David Russellel. 2020. novemberben a „Közel egymáshoz” mottóval a V4országok versenyzői mérték össze tudásukat, a meghívott művészek Kubától Kínán át az USA-ig a világ különböző részeiről érkeztek. A magyar színekben versenyző Csáki András generációjának kiemelkedő gitáros egyénisége. Játékának szuggesztivitása és érzékenysége a világ számos koncerttermének hallgatóságát magával ragadta Japántól Észak-Amerikáig.A felvétel a Liszt Ferenc Zeneakadémia Nagytermében készült. Műsor: J. S. Bach: a-moll lantszvit, BWV 997, J. S. Bach: E-dúr lantszvit, BWV 1006/a, Rózsa Miklós: Szonáta, op. 42, Mario Castelnuovo-Tedesco: Sonata, op. 77 (Ommagio á Boccherini.
More informationAbout show